Hozzám jutott egy hír egy vidéki városból család- és gyermekjóléti szolgálat jóvoltából. Egy segítő szakember elújságolta, hogy náluk több olyan „siket család” van, ahol vagy gyerek, vagy szülők, vagy egész család valamilyen súlyos hallássérüléssel (siketséggel vagy súlyos nagyot-hallással) élnek. Elmesélte, hogy több alkalom volt, amikor „gyuribácsizástól” volt hangos a szolgálat, akkor „Gyuri bácsi” rendszerint megjelent segítségnyújtásra készen. Alighogy fel-bukkant, hirtelen megváltozott a légkör, oldott lett a hangulat, megnyugodtak a kedélyek, eltűnő-ben mentek a feszültségek, mindjárt együttműködés légköre közelebb hozott össze őket és majd különféle megoldásokban megegyeztek és együttműködtek, de Gyuri bácsi továbbra is velük marad és készen áll minden eshetőségre.

Éppen akartam rákérdezni azok titkára, de megelőztek és elmesélték, amikor Gyuri bácsi megjelent, akkor ledöbbentek, mert ő is súlyos fogyatékossággal, gyakorlatilag teljes siketséggel él, akárcsak a szolgálat alá tartozó siket vagy súlyos nagyothalló személyek. Elbizonytalankodtak, mert még egy fogyatékos személy jelenléte csak újabb gondokat és problémákat hoz maga után. Első gondolatuk az volt, hogy miképpen kellene távol tartani az új „jövevényt”, mondván, hogy kívül álló embernek semmi keresnivalója nincs a szolgálatban, de újra meg újra hangos lett a „gyuribácsizás”, tehát nem volt menekvés és beletörődtek újfajta alkalmazkodásba. Akkor jött a meglepetés, amikor kölcsönös bemutatkozás után Gyuri bácsi maga kedvességével, közvetlen-ségével és magabiztos fellépésével koordinálja a kommunikációt, ami tulajdonképpen csapat-munka alapját képezi. Nem gondoltak volna, hogy egy siket ember képes hatékonyan közre működni a szolgálat munkájában és segíteni olyan életvezetési kérdések megoldásában, amelyek tipikusan rájuk jellemzők más fogyatékossági típusoktól eltérően és amelyekkel szemben gyakorlatilag tehetetlenek. Sőt azt sem, hogy több diplomás szakember. Ő tényleg egy sorstárs-szakember, akinek szinte kis ujjában van segítő szakmák tudománya, főleg éppen a hallás világából.

Gyuri bácsi az, akihez fordulnak segítségéért mindenféle ügyben és bajban. Ő Mikesy György gyógypedagógus, foglalkoztatási rehabilitációs műszaki és humán szaktanácsdó és ny. igazgató. Azonnal elkértem elérhetőséget interjú végett, aminek aktuális témája nem más, mint a hallás világa. De tartottam az interjútól, mert gazdag életfutását nem lehet 3-4 (5?) oldalon teljeskörűen bemutatni, azaz csak teljesség igénye nélkül lehet összeboronálni. Találkozástól is, mert hogyan fogunk egymással szót érteni és kommunikálni, titkon reméltem, hogy talán magával hoz egy jelnyelvi tolmácsot, bár a család-segítős szakember részéről egy szó sem esett a jelnyelvi tolmácsról. Végül jeleztem neki, hogy ma van a lapzárta, jó lenne, ha valamilyen formában meglesz az interjú.

„Rendben” – tömör válasz. Egyszer csak mosolyogva megjelent, rögtön kezdeményezte a beszélgetést. Az volt az érzésem, mintha mindjárt letesztelte volna a kommunikációs készségemet. Máris oldottabb, azaz fesztelenebb, nyitottabb és természetesebb lett a kommunikáció, bemutatkozás, során elgondolkodtató dolgot mondott, hogy ő tényleg a hallás világából jön gyakorlatilag hallás nélkül, de ahhoz ezer szállal kötődik, így hall is. Legutóbbi interjúja címe: „Siketen is hallom a magyar nyelv dalát”.

Belekezdtünk és álljon itt az interjú, miután kérdésére elmeséltem az előzményt a fentiek szerint. Máris rutinosan belekezdett, látszott rajta, hogy számos interjút hagyott maga után.

Csodálkozom, de örülök az előzménynek! Hiszen hatalmas szakmai, érdekvédelmi és sorstársi tapasztalataimat tovább tudok kamatoztatni, nem mennek veszendőbe. Nyugdíjas vagyok (33 éves tanári és 20 éves igazgatói tevékenységem után), így mobilizálható is, tehát önkénteskedek. Járom az országot. Mindenütt kész vagyok közre működni, segíteni, tolmácsolni mindenféle ügyben ingatlan adásvételtől kezdve banki ügyeken és meg- és kihallgatásokon át hatósági ügyekig, és útba igazítani önálló életvitel kivitelezésében, illetve fogalmazni beadandókat. Nemcsak a családsegítő szolgálatnál, hanem rendőrségen, önkormányzatoknál, gyámügyi hivatalban (többek között gondnok vagyok), bíróságokon (több sikeres perem volt), iskolákban és egészségügyi intézményekben stb. Tehát folytatásban is izgalmas új vizekre evezni, új utakat törni, nemcsak volt tanítványaim, akikben tovább élek, hanem egész országban élő sorstársak és azok hozzátartozói és velük foglalkozó szakemberek révén is. 

Bizonyára tovább gazdagodsz a tapasztalatokban.

Vitathatatlan tény, hogy korábbi gazdag tapasztalataimat jól kiegészítik nemcsak mentális értelemben vett, sokkal mélyebb valósággal, amivel szembesülök, hanem tudásban is, hiszen szinte mindegyik kérdés életbevágó. Nem véletlen a „gyuribácsizás”, mert ők átlagos kiszolgáltatottságnál is sokkal kiszolgáltabbak, azaz perifériák perifériáján vannak és ilyen mélységről hangzik a felkiáltás. 

Ilyen lett életfutásom folytatása, de születésem óta is, amikor nagyfokú siketségem mellett (mind a két fülemen120-130 dB körül van) tízgyermekes osztályidegen, végletekig kisemmizett és mélyszegénységben élő értelmiségi családban nőttem fel. Ez lett a döntő momentum, hogy nagy családi közösségben és hozzá csapódó körökben kipróbálhattam a társadalmi kapcsolatokkal járó fogásokat, megtanultam konfliktusokat kezelni, együtt örülni, sírni és működni. Ez fontos volt a mentalitás és identitás szempontból, illetve előítéletek és tudatlanságok elkerülése végett.

Itt az ideje elmesélni, hogy miként jutottál el felnőtt korig.

Erről mindenféle hiúság nélkül érdemes könyvet írni, társadalmi, szakmai és politikai megfontolásból is, egyfajta tükör lenne, ahol se szeri, se száma fordulatoknak, kudarcoknak, sikereknek, diszkriminációknak és bántalmazásoknak. Az életem kezdettől fogva soha nem az, ahogyan nagy könyvben meg van írva, folyton új utakat török az élet új meg új lehetőségeihez igazítva megragadva az alkalmakat. Azok nyilván feszültségeket és konfrontációkat okoznak inkább tudatlanságok, mint előítéletek világában, hogy minden új útnál, új helyzetnél és új fordulatnál, Azért több helyen csak felsorolni fogom, a hely hiánya miatt, avégett, hogy mitől az állítólagos „tíz életem”

Mindenképpen fontosnak tartom, hogy nemcsak szakemberek „embert” nézzenek minden fogyatékossággal élő személyekben, életkortól és állapottól függetlenül. Ilyenek voltak „nagy” emberek, akiknek keze alá kerültem, ők más utat jelöltek ki nekem, mint ahogyan nagy könyvben van leírva. Nonverbális vizsgálatok után inkább akkor még ismeretlen szakterületet, integrációt javasoltak, azaz ötévesen nagyothallók iskolájában kezdtem el, mindössze 8-9 szókincs birtokában, szemben 200-400 szót bíró nagyothalló tanulókkal. Ez nagyfokú hátrány több szintet lépett a mindennapi küzdésem.

Mik a meghatározó élmények?

Akkor találkoztam két legnagyobb fordulattal: olvasás tudásával, amely elvezet hihetetlenül intenzív olvasás szeretetéhez, még ma is és templomi integrációval, amely elvezet segítő szakmák mélyenszántó elhivatottságához és szeretetéhez, azok hatékonyságához nagyban hozzájárult nagylétszámú otthoni és baráti környezet, persze határozottan pozitív irányba befolyásolták a társadalmi integrációt. Így jutottam jóval korábban jutottam önálló életvezetési tapasztalatok elsajátításhoz és kitartást és teljes embert igénylő mindennapi küzdelmek szeretetéhez. Tíz éves korom óta gyakorlatilag minden szempontból önállóan élek, fontos tanulság szüleim jóvoltából nem „burokban” neveltek. Először szinte csak alapos intelligenciát igénylő nonverbális körülmények között minimálisra sikeredett verbális kommunikációm mellett. 

Gondolom, hogy azt követő időkben meredeken emelkedett a karrier? 

Következő döntő fordulat a felsőtagozatba lépve, pályaorientáció közeledtével nagyot ugrott a kommunikációs készségem és innentől kezdve úgy tudtam kommunikálni, hogy produkálni is tudtam, akkor már olvasást már átlagosnál magasabb szintem műveltem, többek közt ’68-as prágai fordulat óta erősen foglalkoztat a politika, természetesen ehhez hozzájárultak nemcsak történelmi könyvek, hanem személyi érintettségem. Ebből „baj” volt az iskolában. Végzős osztályból egyedül voltam, aki gimnáziumban folytatta a tanulmányt, ráadásul erős iskola volt a pártállami diktatúra idején, az piarista gimnázium. Csodálatos diákéveim voltak, érettségit követő évekig valósággal „elfelejtettem”, hogy siket vagyok, azaz azóta már otthonosan önállóan élem a világot, mai nyelven azóta integráltan jelen vagyok.

Érettségi után máris összesűrűsödött az életem, mindjárt számítógép-programozó az ELTE informatikai laborjában kezdtem el dolgozni, ez a szakma akkor alig néhány éves és az ország első számítógépén dolgozhattam. Közben az olvasás terén intenzíven művelem filozófiát, teológiát, politikát, történelmet és társadalomtudományt. Sikeres volt egyetemi felvételi programozó matematikus szakon, de következő pillanatban beiratkozás helyett sikeres felvételivel felvettek a R.K. Hittudományi Akadémiára, ahol három évvel később el is végeztem.

Közben egy véletlenül megtudtam, hogy létezik a siketek és nagyothallók érdekvédelmi szövetsége, kíváncsiságból benéztem, akkor döbbentem rá, hogy nem hagyhattam őket cserben és a mai napig aktivista lettem, különféle posztokat betöltöttem, egészen a SINOSZ országos elnöki pozícióig.  Párhuzamosan több sportágban aktívan sportoltam (vízilabda, futball, atlétika). Végül megalapítottunk egy helyi jégkorongcsapatot, ahol kihagyhatatlan játékos lettem, aranyérmesek és dobogósok lettünk országos vidéki bajnokságban, ott sportszervező és szakosztályvezető is lettem. Érdekes momentum az, hogy bekerültem a magyar siketek futballválogatottcsapatába, ott kiharcoltunk siketlimpiai részvételt, azaz siketlimpikonok lettünk, de „halló” szövetségi kapitány tiltakozása ellenére siket sportszakemberek kizártak engem, mert „beszélek és keveset jelelek”. Ilyen negatív volt a siket közösség befogadókészsége. Ugyanakkor kulturális közegben kétlaki életet éltem, a mai napig.  51 éve aktív túrázó (főleg gyalogtúra, kajak és kerékpár), hazai és nemzetközi turista. Politikai szerepvállalásokra térve II.-os gimnazista koromban részt vettem az ’56-os forradalom után első nagy egyetemi diáktüntetésen, ahol rendőrök brutálisan szétvertek, később ott találtam magam földalatti mozgalomban az egyetemen, pártállami diktatúra érdekében. Egyszer feljelentettek engem az egyetemen, de jókedvűen kommunikáltam politikai rendőrökkel, végül nem vittek el. Rendszerváltozás után 8 évig voltam önkormányzati képviselő Gödön. Elsők között közre működtem szolgálatot tenni a katolikus siketek pasztorációjában, bibliai foglalkozásokat, számos közösségi életet, előadásokat tartottunk, szerepeltünk, többek közt több mint húsz évig játszottuk a Passió némajátékot, mindenütt nagy sikerrel. Országban elsőként kezdeményeztem hitoktatás bevezetését, még 1989-ben, 40 év után újra bekapcsolódhatnak egyházi életbe. Rendszeres visszatérő vendég vagyok nemzetközi konferencián a Vatikánban.

Még teológiai tanulmányom alatt a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola elkérésére előadást tartottam egy nemzetközi konferencián, azóta kivétel nélkül minden évben órákat tartok a rehabilitáció témában. Egyre jobban érdekelt a gyógypedagógia, így azt is elvégeztem, feleségem is gyógypedagógus és logopédus, hamar kiderült, hogy három gyermekünk közül két kisebb gyermekünk súlyos hallássérült, így fogyatékosság többszörösen körbe vesz engem. Szülői nevelésünk nyilván nem nélkülözte szakmai tudásunkat, így a gyermekeink kezdettől fogva integráltan nevelkedtek, ára teljes életet élnek, sőt saját döntésük nyomán éltek új technológiai vívmánnyal és CI.s (implantáltak) lettek.

1987-ben már tanár leettem váci Cházár Andrásról elnevezett többcélúközoktatási intézményben, 1999-ben megpályáztam igazgatói beosztást és sikerrel járt. Vezetése alatt legnagyobb és legtöbb változást élt meg jogszabályok változásai és stratégiai megfontolások miatt. Sikeres szakmai integrációt kiviteleztem, négy iskola (három váci és szentendrei iskola) együttműködésben hatékonyabban működött az intézmény, különféle szakterületekkel együtt (megyei szakértői és  vizsgáló bizottság, óvoda, ál. iskola, készségfejlesztő és szakiskola, diákotthon, lakásotthon)

Megalapítottam tetőtéri kollégiumot, tornacsarnokot, lakásotthont, pályaorientációs munkadiagnosztikai központot 400 éves váci ferences kolostorépület teljes épületrehabilitációjával,  majd többedmagammal Cházár András szülőfaluja, felvidéki Jólész emlékszobát és híres szülöttének első köztéri szobrát.

Vácott az Esélyegyenlőségi nappal beindítottamm a fogyatékosságügyi politikát, ennek következtében létrejött a Váci Fogyatékosügyi Tanács. 

Végül több kitüntetésben részesítettek engem, a Jólész díszpolgári címtől kezdve szakmai és minisztériumi elismeréseken át a Vác Pro Urbe díjig, ill. a Magyar Ezüst Érdekeresztig.

Végezetül néhány éve március idusán egy bátyám hosszú szenvedése alatt így szólt hozzám: „Gyurikám! Mi tízen vagyunk testvérek, de csak neked van tíz életed.”. Meglepett, szívembe zártam a mondatot, mert úgy éreztem, hogy telitalálat volt az egész életemre vonatkozólag, amely több, mint teljes élet. Másnap már nem volt magánál, haldoklott és elszenderült két kezem között.

Ez volt az utolsó értelmes mondata!

2026. febr. 28.

Mikesy György