3 éves korom óta hallókát viselek,
Ovis társaim mind nagyon irigykedtek.
Kaptam tapsot, bizalmat s én innentől,
Gyorsan beszélni kezdtem mindenről.

Integrált alsóban az iskolapadban,
Hátrány érzését soha nem kaptam.
Nyolc osztályosba menvén aztán,
Példás érettségivel végeztem lazán.

Phonakos hallókát hordok ősidők óta,
Szuper bluetooth-ról nem is szólva.
Elemeket cserélek benne szélsebesen,
Mintha ezért amúgy kaphatnék egy serleget.

Medencéknél semmit nem hallok bár,
De csodálhatom a természet báját.
Logopédushoz jártam persze sokat,
S nevettünk, beszélgettünk jókat.

Német nyelvvizsgámat megszereztem,
Szenvedtem is azért vele eleget.
Még jogsim is meglett képzeld!
Szóval így is teljesíthető az élet…

17 évesen első HaliTali táborom,
Nekem volt a legfiatalabb a korom.
Rájöttem nem vagyok egyedül ezzel,
Megismertem sok mosolygós embert.

Magamat mély vízbe dobtam Amerikával,
Táborban konyhás voltam egy nyárra,
Rájöttem végén New York-ot fedezvén,
Van a nyelveknél még számomra remény.

Magyar szótáram néha nagyon érdekes,
Nekem a szájról olvasás a lényeges.
Testtartás és mimika nekem sokat mond,
Ezért kimondott hazugságot ritkán kapok.

Estére tudom sokan cserélnének velem,
Hiszen a hallóka kivételével teljes lesz a csendem.
Csak becsukom a szemem ha szeretném,
S máris az álmok határán lebegek én.

Nem vagyok egy „súlyos eset” éppen,
El is boldogulok az egyetemen szépen.
Mégis ha tömeg van vagy nagy a zaj,
Megérzem a hátrányom hamar.

Azért sok türelem kell(ett) hozzám,
Szeretett családom érti ennek okát.
Szerelem is rámtalált nemrég hirtelen,
De a barátaimra is nagyon figyelek.

Optimista vagyok, nem tagadom,
A felületes külsőségeket hagyagolom.
Igazi értékekre fókuszálok mindig,
Emiatt belső egyensúlyom is virít.

Szeretek ilyennek lenni nagyon,
Tényleg nincsen nagy „bajom”.
Nem élem meg büntetésként Életem,
Hisz Isten ugyanúgy szeret engem.

(2026.02.19.)