Ennek a résznek a címe is máshonnan származik. Szász Attila is rendezett ugyanezzel a címmel filmet. Annak idején, el is mentünk megnézni a sulival. Tetszett a film, több dologban is elgondolkodtató volt. Hanem, amit megteszek, hogy dőlt betűvel fogom szedni azokat a szavakat és mondatokat, amik utalnak a filmre, és amik történetem ezen részében is megjelennek. A Félvilág értelmezését még a naplómban foglaltam össze, 2024. május 2-án. Egy szomorú emlékként vonult be az életembe ez a nap, sokat elmélkedtem magamon… Hogy mi miatt, azt majd egy későbbi részben mondom el.

Mit is jelent felfogásomban a „Félvilág?”

Félvilághoz tartozni annyit tesz, mint amikor a kezdeti állapotukban lévő őselemek harcolnak egymással. A háttérben ott rejtőzik a harmóniára való törekvés szándéka, de mégsem érik el. Ez lenne a végső cél. Az eléréséhez viszont hosszú és rögös út vezet… A világ megbolydult rendjét hűen tükrözik a történések, amik eltakarják előttünk a valóságot. A Félvilág csupán egy tünet, nem maga az alapprobléma.

És hogy mi is állhat a megbolydult rend hátterében?

Nem tudom… Vagy ez, vagy az. Köztes megoldás nincs, nem is létezik, ennélfogva pedig kutatni sem érdemes…

Félvilághoz tartozni annyit tesz, mint egy lakatlan szigeten élni a trópusokon. Azt hiszed, hogy a természet része vagy. Igyekszel alkalmazkodni a körülményekhez, kihozni a sziget adottságaiból, ami az életben maradáshoz szükséges. Édesvíz után kutatva rábukkansz a sziget belsejében egy forrásra. A helyi fákból házat építesz. Próbálod úgy berendezni, mint egykori otthonodat, mindennek megvan a maga helye, a maga szerepe. A helyben fellelhető ételeket fogyasztod. Kókuszdió, banán, kagyló, csiga, halak, és még sorolhatnám. Ha szerencsés vagy, talán még vadtyúkot és vadkecskét is találsz… Minden adott az élethez, fokozatosan építkezel.

Valami viszont mégis hiányzik…

A civilizáció? Munka? Kultúra? Asszony, gyerek? Vagy netán a Mézga-család utazásai, esetleg Péntek?

Tutajt építesz. Hogy miért, magad se tudod… Mindened megvan, mégis el akarsz menni innen, a Paradicsomból.

Félvilágom hátterének lényegét egy szóval le tudnám írni: közösség.

Hallássérült vagyok. A legtöbb társas helyzetben kívülálló maradok, és igencsak rá vagyok utalva a társalgás körülményeire, a környezetem támogatására.

Nemrég fejeztem be az egyetemen a tanítási gyakorlatomat is. Életem egyik nehéz időszakában került erre sor, és én sem voltam toppon lelkileg sem. Tanítási órák után rendszerint visszavánszorogtam a tanáriba. Csak ültem az asztalomnál, néztem és hallgattam. Körülöttem beszélgettek a tanár kollégáim. – Biztosan érdekes dolgokról folyhat a disputa, az arcok legalábbis erről árulkodnak – gondoltam. Én ültem és csak néztem, vagy éppenséggel mobiloztam… Próbáltam regenerálódni az órák fáradalmaiból. Volt, hogy valami vicces téma lehetett a beszélgetés tárgya, az arcok megint elárultak minden pici részletet. Én ekkor ösztönösen felfigyeltem. Igyekeztem elkapni egy-egy szófoszlányt, hátha megtudom, miről lehet szó. A végén viszont mindig szomorúan nyugtáztam sikertelenségemet…

Így teltek a hónapok. Már a második félévemet kezdtem el, amikor egy tanári értekezlet után az egyik közeli pékség kávézójában igyekeztem regenerálódni egy hosszú kávé társaságában. Julius Meinl csészéből vigyorgott rám a keserű nedű, ami gimnáziumi éveimre emlékeztetett.

Egyszer csak viszont érdekes társaság lépett be az ajtón. Tanár kollégáim telepedtek le a mellettem lévő asztalnál. Köszöntünk egymásnak. Egyikükkel még mosolyogtunk is egymásra, noha nem ültünk oda egymáshoz. Ebben a mosolyban azonban benne volt minden. Benne volt több hónapnyi ismeretség, minden köszönés – és persze elköszönés, tanáris szakmai-disputa, nehéz pillanatok, jó tanácsok, szó-foszlányok és még sorolhatnánk. Tényleg egyetlen tekintetből is meg lehet ismerni a másikat. Az illető nem volt más, mint a gyakorlatvezető tanárom, Andrea.

Ez a történés olyan hatással volt rám, hogy elhatároztam, megírom, milyen érzés Félvilágot élni. Eszerint élni annyit tesz, hogy mindkét világhoz ugyanúgy tartozol. Mindkét rész benned él, téged gazdagít, ettől vagy igazán az a valaki, aki vagy. Nem számít, hogy csak foszlányokban hallasz meg valamit, nem számít, hogy nem tudsz úgy résztvenni a beszélgetésekben, mint korábban. A világ nem lesz szegényebb ezáltal. Miért nem? Mert ez a mosoly is ért annyit, mint a beszélgetések. Vagy akár még többet is… Félvilágot élni igenis jó dolog!

Abony, 2024. 12. 13.